Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A kis nyomozók

kutyaskep.png                                        

     A kis nyomozók

 

A negyedik c-ben nagy volt a nyüzsgés, mikor kicsengettek.  A haverok még kitárgyalták a Luczi Feri matekjegyét, mert az biztos, hogy a Zamárdi tanár úrnál megkapta volna akár a hármast is. Kaccs tanár úr egyszerűen haragszik a Ferire, mióta a bicajára papírból rendszámot ragasztott. A tanár úr rendszámos biciklivel ment végig a városon, csak otthon vette észre, mikor a kiskaput nyitotta. Szégyellte is, mert a tanárikar másnap rajta viccelődött. Kicsit durva volt ez Feritől. Dávid és a Mézgás Pityu hamar kivált a csapatból, ők a városszéli Vág utca felé mentek, és arra csak a Lónyi lányok laktak, akikkel múltkor összevesztek.

– Menjünk az almafa felé, biztosan érett már az az alsó ág a kerítés felett – indítványozta Pityu.

         Régóta lesték azt a fát, gyönyörű almák voltak rajta tavaly is, de akkor az öreg Vizi még ott lakott, és nagyon őrizte. Már be akartak fordulni a sarkon, mikor elsuhant mellettük egy rendőrautó. Néztek utána, hova is tart olyan gyorsan, mikor hirtelen megjelent még egy, majd egy nagyobbacska kocsi is, amire szintén rá volt írva, hogy rendőrség.

– Te, itt valami nagy baj lehet… Vigyük haza a táskákat, és majd megyek hozzátok amint tudok! – nézett tétován barátjára Dávid, a tíz éves nagyfiú. – Utánanézünk mi lehet, mert akár rablás is történhetett. Tudod, a Kopaszék milyenek?!

Ferike nekilendült amerre a rendőrök is mentek. Dávid is szedte a lábait, de mert csak két házzal arrébb laktak, lehetett hallani a Bodri csaholós köszöntését.  Még oda sem ért a házukhoz, amikor kinyílt a kiskapu, anya lába mellett kirohant a kutya, és szaladt szembe, majd fellökte kis gazdáját.

– A rendőrök merre mentek kisfiam? – kérdezte anya, miközben az útelágazás felé tekintgetett.

– Balra a kiserdő felé. De miért mentek olyan sokan anya?

– Még tegnap délelőtt elment a Rúzsa Jani bácsi a boltba, és még mindig nem jött vissza. Már mindenkinél érdeklődtek a rendőrök, nem látta-e valaki.

– Csak úgy elveszett?

– Senki se tudja. Az a hír, hogy kutyákkal keresik majd, meg a buszsofőrt is kikérdezik, nem ült-e a buszra, ami Zöldberek felé jár.

– Juliskám – hallatszott az út túloldaláról –, a boltban azt hallottam, hogy a rendőrök voltak az öreg Rókusnál, de ott nem járt.

– A buszsofőr mint mondott? Felszállt esetleg, és elvitette magát valamerre?

– Nem szállt fel, se oda, se visszafelé sem látta a sofőr.

– Anya, légyszi vidd be a táskámat! – kiáltott fel Dávid, és futásnak eredt a Bodri után.

A kutya lassított, amint észrevette, hogy a gazdi szalad utána. Kicsit meg is torpant, és vakkantott párat visszafelé.

– Hova rohansz? – kérdezte lihegve a fiú. – Az autókat úgyse érhetjük utol.

– Dehogynem vau-vau! Az előbb már voltam vau-vau a Rúzsa háznál. Ott várják a nyomozókutyákat.

Ahogy a kiserdő felé balra befordultak, látták a sokadalmat. A fél utca ott nyüzsgött, kérdezgették egymást, a rendőröktől vártak híreket. Dávid is közéjük vegyült, fülelt, ki mit okoskodik. Nagyon kíváncsi volt, ugyan megérti-e a nyomozókutyák beszédét, mint ahogy a Bodriét is. Szemével kereste a kutyáját, mert elkeveredtek egymástól. Nem akarta, hogy valami bajt csináljon, mint múltkor a kutyaoltásnál, amikor lepisilte a képviselőúr lábát. A léckerítésig tudott csak a felnőttek közt jutni, onnan már legalább be lehetett látni a ház teraszára. Leste, milyenek azok a rendőrkutyák, amikor észrevette a kutyáját, ahogy egyik rendőr kezében lévő csizmát szagolgatja. A rend őrének gyanús lett a göndörszőrű, hát odakiabált a kollégáinak; ez a kutya hogy került ide? A Bodri azonnal felnézett, és apró szemeivel Dávidot kereste. Amikor összeakadt a tekintetük, otthagyta a rendőrt, átbújt a kerítés lécei között. Mindenki ismerte, engedték, hogy a lábak közt bújva átugorja az árkot, majd nekiindult a kiserdő felé.  A gazdi próbálta megállítani, de az csak futott az első fáig, és forgolódva csaholt.

– Várjuk meg a többi kutyát is, merre indulnak! – kiabált a fiú.

– Nem várunk, vau-vau, nem várunk, itt az út! – csaholta a kutya.

Dehogy volt ott út. A fák tüskéit kerülgetve árkon bokron keresztül futottak. Senki se járt az erdőben mióta felfakadtak a fácskák a régi tuskókból. Kis könnyebbség volt, mikor az őzcsapáson tudtak loholni, egészen a köves, gazos lejtőig. A kutyának meg se kottyant, de a fiúnak már véres volt a tenyere. Lihegve szólongatta kis barátját – lassabban! Már fogalma sem volt róla, merre is haladnak, csak a napot leste néha, mégis hova lyukadnak majd ki. Leült, nem engedte, hogy a kutya bolondot csináljon belőle. Majd visszajön, ha észreveszi, hogy ő lemaradt. Esetleg, ha tovább mennek, Zöldberekbe jutnak? Talán igen, hisz keresztül nincs több, mint négy kilométer tőlük, csak a busz kerül vagy nyolcat, azért tűnik messzinek a szomszéd falu.

Borzongás futott át rajta. Úgy tűnt, mintha egy elvarázsolt helyre ért volna; madarak szálltak, az erdő finom neszei idegennek tűntek. Még sohasem volt az erőben egyedül. Talán bele is izzad a félelembe, ha Bodri fel nem tűnik egyik bokor alatt. Nézett, nem értette miért álltak meg, de nem vakkantott, csak megindult, neki, a meredek dombnak, Kellemetlen volt, mert erre a fákat ásóval döntötték valamikor. A gödrök megmaradtak, elég volt átevickélni rajtuk. A dombocska túloldalán hirtelen véget ért az erdő, és mesebeli látvány tárult eléjük. Ötven méterre tőlük egy takaros kis házacska állt. Dávid hallott már arról, hogy tanyákon is élnek emberek, de sose gondolta, hogy a városuktól nem mesze is van egy ilyen. A kutya idegesen szaladgált, ment volna a tanya felé, de a gazdi nélkül nem akart. Lassan mégis nekiindultak. Félő volt, hogy szabadon kószáló kutyák vannak a tanya körül, de csak egy picike fehér szőrcsomó ugatott örömmel, hogy fajtabélit láthat. Bodri a kiskert ajtajáig szaladt, és vakkantott hol a ház ajtaja felé, hogy a gazdit siettette.

Kinyílt a házacska ajtaja, és egy öreg néni nézett a jövevényekre. Mintha várta volna már őket, megszólalt. – Ugye, ti a városból jöttök?

– Igen, onnan – tétovázott Dávid. – Egy embert keresünk, aki talán Zöldberekre ment, vagy valahova arra.

         – Dávidkám, itt vagyok! – hallatszott valahonnan bentről.

         – Jani bácsi! – kiáltott vissza a fiú.

         – Gyertek be! – állt félre a néni, majd ő is megfordult, és botjára támaszkodva besántikált a konyhába.

         – Jani bácsi, hát itt van? A világ összes rendőrkutyája magát keresi. Meg azt hiszem, a városszéli emberek mind. Azt hittem, a Rókus bácsihoz vezet a kutyám, mert máshova, ugyan hova vezetne erre. Nézze, ez Bodri, az én kutyám! Olyan okos, hogy beszélni is tud, ha nincsenek mások, csak mi ketten. Ez a világ legjobb kutyája.

         Az idős ember csak nézett, hallgatta a lelkes beszédet, elérzékenyülve mosolygott, még tán az a kis mozdulat sem volt véletlen, mikor megtörölte a szemét.

         – De jó, hogy idetaláltál édes kisfiam! – mondta az öreg összerándulva, ahogy megmozdult a lába. – Rókushoz indultam én tegnap, de abban az átkozott gödörben kificamodott a lábam. Szerencsére az Erzsók meghallotta a kiabálásomat, és behúzott ide az ágyra. Így, hogy itt vagy, talán nem kell várnunk a Jancsi gyerekre, aki majd holnap jön ide ki.

         – Megyek én akárhova, ahol olyan ember van, aki tud telefonálni az orvosnak – lelkesedett a fiú.

         – A Rókusnak van telefonja, igaz, nem olyan flancos, mint a mai gyerekeknek, de akárhova tud vele beszélni. Mondd meg neki, hogy nagyon fáj a lábam, nem tudok lépni sem. Mondjad neki, hogy a Hosszú doktornak telefonáljon, annak van autója.

         – Ne törődjön maga azzal Jani bácsi! Ha megtudják, hol van, azonnal jönnek valakik.

–  Az Erzsók tanyájához jöjjenek, mondd nekik! A kékszemű Erzsókhoz. Mindenki ismeri…

– Hagyjad már Jancsikám, idetalálnak biztosan! – szólt közbe az öreg néni. –  Menjél kisfiam! Ha a kukoricasor mellett mégy, kiérsz a műútra, onnan már látszik a falu.

Szaladt a fiú a kukorica mellett, a kutyája hol előtte, hol mögötte. Mióta elindult, a néni szavait hallotta újra meg újra: „hagyjad már Jancsikám”. Lihegve fel is nevetett, mikor kimondta ő is, hogy Jancsikám! Nyolcvan éves Jancsikám. Ez felvillantott benne egy ismeretlen érzést, nagyapa történetei elevenedtek meg, ebben a pár szóban.

A kövesút ott volt valóban, nem messze, és mikor a kanyarig elértek, már a templomtornyot is látta. Meglepődött, mikor a kis erdőcskéhez ért, mert a fák közt egy bolt, meg egy kocsma állt, és nyitva volt mindkettő. Nem messze tőlük két ember beszélgetett a biciklijük mellett, és kíváncsian néztek felé.

– Hova rohansz öcsém, tán rablók kergetnek? – kiáltott rá egyikük.

– Nem kerget senki – lassított Dávid, majd odament hozzájuk. – A Jani bácsinak kitekeredett, vagy mit csinált a lába, és orvos kellene. Telefonos ember kéne, aki szólna a Hosszú doktor úrnak, meg a rendőröknek, hogy itt van a Jani bácsi a kékszemű Erzsóknál az erdő széli tanyában.

Szerencséje volt Dávidnak ezekkel az emberekkel. mert egyikük a doktorhoz járt. Gyorsan tisztázódott, hogy kiről van szó. Fél órába se tellett megjelent egy mentő a boltnál.

– Ülj be fiú, mutasd, merre az a tanya! – szólt ki egy ember a mentőből.

– A kutyámat vihetem?

– Azt majd a rendőrök elhozzák, mert ők is jönnek ám!

 

– Akkor jöjjenek utánam! – kiáltott feléjük, és olyan gyorsan elfutottak a kutyájával, hogy a mentősök már csak a tanyaudvaron érték utol.

Kiderült, bűnügyről szó sincs, hát a rendőrök meg se várták, hogy a Jani bácsit ellássák, indultak is vissza. Az öregúr felesége mikor meglátta kiugrani a kutyát a rendőrautóból, meg a fiút ahogy kilép, odasántikált, és ölelve, hálálkodott. Fél óra múlva már a városi ház előtt állt meg a mentő is. A néni beszállt, kíváncsian simogatta a férjét, mennyire viselte meg a baleset.

         – Mehetek magukkal én is doktor úr? – kérdezte.

         – Jöjjön csak! – hallatszott belülről.

         Elindultak. Dávid ölébe vette a kutyáját, és mosolyogva nézte, ahogy a mentő is elfordul a sarkon. A Bodri buksija ugyan eltakarta a házat, de a fülecskéje mellett megpillantotta anyát és Ferit, akik nem messze álltak tőle. Üres volt az utca, csak ők hárman ácsorogtak még pár percig, majd mosolyogva elindultak hazafelé a kutya után.