Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bábu szerelem

sakk-csiko.jpg

Bábúszerelem

 

Függöny résén lesett be a Hold sugára,

álmélkodva vetült, a fekvő táblára.

Volt ott össze-vissza, négyzetráccsal tele,

sakktábla hevert ott, seregek is vele.

 

Bábuk heverésztek, Panka hagyta este,

fehérek feketék, csatákban elesve.

Aludt az ifjú hölgy, nem úgy a harcosok,

üzentek egymásnak, ma még elhullotok.

 

Egyesével másztak, vissza a táblára,

 keresték melyiknek, merre az állása.

A szegény gyalognak nem jutott csak négyzet,

valamit valaki igencsak elnézett.

 

Kevés volt a holdfény, nem vehették észre,

mint fütyült egy huszár erre az egészre.

Szerelmes lett este másik királynőbe,

 eléje állt bátran, legyen szeretője.

 

 Királynőnek erre elborult az agya,

a szemtelen flótást, azonnal lerúgta.

Volt neki kedvese már tizenöt másik,

és mind a tizenöt, feketén pompázik.

 

Koppant ám a huszár nagyot az asztalon,

fel is nézett Panka, mi ez a borzalom.

Fülelt picit, de az álom visszahúzta,

fordult egyet még, s a paplant újra bújta.

 

Az éjszaka csendje pillanatig tartott,

fehérek csapata akarta a harcot.

Királynőjük sikolt: – Te fekete cafka,

kellene a vitéz?!... de elcsuklott hangja.

 

Lökte maga előtt, gyalogjait sorba.

futárját meneszté, érveit sorolja.

– Menj vitéz, mondd meg a fekete királynak,

belőle a nője bolondot csinálgat.

 

Háta mögött csendben csalja fűvel, fával,

bástya mellett, rejtve, gyaloggal, huszárral.

De súgd neki mikor senki sem hallja,

kerüljük a harcot szívem azt javallja.

 

Fut a futár menten, a bomlasztó hírrel:

 – Fekete királynő visszaél a címmel!

De aztán súgja, mikor senki sem látja,

 – Hagyjuk azt a harcot, asszonyom ajánlja.

 

Véletlen volt csupán, vagy kémek füleltek,

megtudta a hölgy, mit mögötte műveltek.

Még hogy céda lenne?! – suhant a pálcája,

repült a hírhozó, Pankának ágyára.

 

Felriadt a lányka újra dühös képpel,

mi történt már megint e rendetlen néppel?

Felkelt tapogatva, rendet akart vágni,

harcra kész sereget, fogdába bezárni.

 

 Dobozukba túrta mind mi kézbe akadt,

azt hitte talán most, harcnak vége szakad.

Ám a hangok így is, egyre csak kiszöktek,

 harcnak heve volt, vagy szerelmek szövődtek?

 

– Őrületbe visztek régi játszótársak,

fogalmam sincs hát most, mégis mit csináljak?

Talán az álompor – villant az eszébe,

és örömmel kapta dobozát keblére.

 

Szórta a fehér port, csendesült a népség,

szenderült ott mindjárt, vitéz és a szépség.

Futár lába roggyant, király is csak horkant,

álom szállt reájuk, csak a szívük dobbant.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.