Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hajszálon múlott

zsibpiac1.jpg

 

 

 

 

 

 

Meglepő volt, hogy nem csikorgott az utcakapu, és az a dög se ugrott neki a kerítésnek. Mintha kihalt volna a környék. Jobb is, hogy megdöglött.

          – Ne csoszogj már, siess! – Hirtelen azt se tudta, honnan jön Dani hangja, mert az ablak csak résnyire volt nyitva, alig látszott mögötte az ember.

          – Jó, hogy nem repülök!  – dörmögte Pötyke, amikor belépett, és közelről látta a haverját. – Te meg mi a francot csinálsz? Hentes lettél?

          – Vettem ezt a füstölt sonkát, fel akarom darabolni. Most ne ez érdekeljen, hanem az, hogy felvette-e a kocsidat valamelyik utcai kamera.

          – Nyugi, nem vett fel egyik sem, tudom én, hol kell parkolnom.

          – Idefigyelj kispofám! – állt meg Dani Pötykével szemben, amikor a fürdőszobába tartott. – Ha bármi rosszul sül el, úgy lesz, ahogy megegyeztünk. Te viszed el a balhét, és a számládon meg fog jelenni havonta egy milla, amíg bent vagy. Aztán megkapod a kocsit is.

          – Másfél milla! – kapta fel fejét a vendég. – Akkor még nem tudtuk, hogy ezt a képet sikerül leakasztanunk.

          – Te csak ne ugráljál!  Azt hiszed olyan könnyű lesz elpasszolni?

          – Léna tud erről a mi kis… itthon van, hall bennünket?

          – Még az hiányozna! Elküldtem egy hétre Cucusékkal wellnessezni. Te, ide figyelj! Ha még egyszer vetkőzteted a szemeiddel Lénát, hát én kinyírlak.

          Dani csak beszélt, beszélt a fürdőszobából, alig hallotta, de az utolsó mondat miatt elborult Pötyke agya. Mi az, hogy ne bámulja Lénát? Ez a hülye naponta veri, őt meg eheti utána a fene, de még csak nem is nézheti. Az a nő csúcs, és nem hagyja, hogy ez a minidiktátor tönkre tegye. Egyszer úgyis meglóg vele. Tudja, hogy az asszony örömmel tűnne el innen.

          – El ne felejtsd, sok régi gyanús dolgodat takargattam eddig is, úgyhogy vegyél vissza! – Dani csak rápillantott, ahogy ellépett mellette, és az asztalon lévő whiskys üvegből tölteni akart a poharakba.

          Olyan volt a következő pillanat, amit sohasem tudott felidézni később. Felkapta a sonkaszeletelő kést, és hátulról Dani lapockája alatt felszúrt. A férfi egy pillanatig még állt mereven, majd az abroszt magával rántva elvágódott a szőnyegen. Nem is vérzett azonnal. Első reakciója az volt, hogy kihúzta a kést, hisz az ujjlenyomatai a nyelén vannak, ezért azt azonnal el kell rejteni valahova. Gyorsan újságba göngyölte, és a pulóverje alá csúsztatta. Már az ajtókilincset fogta, amikor eszébe jutott miért is jött: A Picassokép! Milyen jó, hogy ez a hülye kivágta a keretből, és most ilyen könnyen elfér az is a pulóver alatt. Kezével alulról tartotta a kést és a képet, másikkal kívülről rázárta az ajtót, majd a járda belső felén osonva átment a másik utcába a kocsijához.

          Ekkora őrültséget! Pötykének csak akkor jutott el a tudatáig, hogy innentől megváltozott a világ, amikor egy rendőrautó elhúzott mellette. Hirtelen az az érzése támadt, ezek őt keresik, csak véletlenül elmentek mellette. A francba! Most nem pánikolhat be, most nagyon észnél kell lenni, mert valójában még semmi sincs veszve, hisz csak néhány perc telt el az a hülye döfés óta. Alibi kell, és minden oké! Az a zsibvásár, vagy mi a csoda! Igen, ott mindenki láthatja, a fél város ott van. Befordult a vásártér felé, és odaállt egyik szabad helyre. A képet becsúsztatta a csomagtartó szőnyege alá, a kést meg egy pocoktúrásba szúrta, majd még rá is állt, hogy egészen eltűnjön.

          Sátrak, gyerekek, hangoskodó tömeg, ez kellett most. Mindenkinek intett, köszönt, átkiabálva a fejek felett. Hoppá! Sipos tanárúr ott túl. Vele kell beszélgetni, ő elmondhatja mindenkinek, hogy itt volt, itt beszélgetett egész délután. Neki hisznek majd, mert múltkor is mellé állt a város, amikor az a pofozós ügye volt. Az a bolond csaj túllőtt a célon vagányságból, amikor szétrántotta blúzát a tanárúr előtt, és kibuggyantak a mellei. Nem gondolta, az ártatlan kérdésére, hogy „Nem csorog a nyálad öreg?” akkora pofont kap, hogy lerepül a szemüvege. Csakhogy a csaj apja nyomozó, és… Léna sajnálta is, amikor kidobták a testvérét a tantestületből. Ajaj! Álljunk csak meg! A tanárúr a késesnél nézelődött, úgy látszott, az a sárga nyelű tetszett neki úgy igazán, bár valamiért visszatette. Ekkor mintha villám világította volna meg Pötyke zavaros elméjét. A tanárúr Dani sógora, és ott a kés, rajta ennek a szerencsétlennek az ujjlenyomatával. Pár perc múlva sietősen lépkedett a kocsijához. Óvatosan tartotta kabátja alatt a sárga kést, nehogy hozzáérjen a nyeléhez valami. Visszafelé menet különösen ügyelt rá, ne a késes mellett menjen el.

          A szél olyan hirtelen sodort végig a sátrakon, hogy mindenki csak kapkodta a portékáját, és nevetve, káromkodva szedték össze a lábak alá került holmikat. Pötyke elé egy sapkát sodort a szél. Vigyázott, rá ne lépjen, de amikor felpillantva meglátta Sipos tanárurat sapka nélkül, ragyogó ötlete támadt. Óvatosan lehajolt, felvette a sapkát, és egy műanyag szatyorba csúsztatta. Ösztönösen érezte, ez most nagy fogás volt.

          Húsz perc múlva már a város másik felén fordult be ugyanabba az utcába, ahol előbb is állt. Fejére tette a tanárúr sapkáját, és a járda belső felén, mint korábban, visszaosont Dani házához. Vállait felhúzta, és meg volt győződve róla, hogy kiköpött tanárúr lett belőle. A házba érve benézett a szobákba, de senki sem volt ott. A sárga kést végighúzta Dani vérében – aminek olyan fura színe volt most –, aztán feltette a szekrény tetejére, jó lesz az ott, könnyen megtalálják majd. Még a sapkának kellett valami jó hely, hát bedobta az íróasztal alá, mintha véletlenül került volna oda. Gyorsan lelépett, még az ajtót is elfelejtette bezárni.

          A délután többi részére alig emlékezett, mert leitta magát, úgy vitte haza egyik polgárőr ismerőse.

            Robby nyomozó káromkodva lökte be az iroda ajtaját, dühös volt, hogy nem zárta be, aki utoljára ment haza. Meglepetésére két kollégája is bent volt. – Tán gyalog jártok mostanában? Egyikőtök kocsija sincs a parkolóban.

            – Nem, dehogy! A főnökék vitték el. Megölték Kramm Danit, oda szállt ki az egész csapat. Az éjszakások is kint vannak még, várják, hogy átvedd a terepet, mert a tiéd lesz az ügy.

            – A Kramm Danit? – ámult el. – Azt tudjátok, hogy a képlopáskor az utcai kamera olyan fickót rögzített, aki akár Dani is lehet? Csoda, hogy az a hülye haverja nincs a felvételen. Tudod, a buggyant Pötyke.

            Félóra múlva Robby már a helyszínen osztogatta az utasításokat. – Csináljatok mindent szabályosan, én elugrok a barátocskámhoz, hátha hoz valamit a meglepetés. A „barátocskám” Sipos tanárúr volt, aki tavaly felpofozta a lányát. Jól jönne, ha most még egyszer törleszthetne, mert az eset óta egyszer sem látta a lányt, aki valahol Hollandiában szedi a virágot. A tanár házánál a félig nyitott ajtón akart benézni, amikor kinyúlt egy kéz, és paprika sprayt fújt az arcába.

            – Hogy az a…

            A nyomozó egész napja tönkrement. Dühében mindenkit behozatott, a helyszínen talált gyanús tárgyakkal pedig telerakatta az asztalát. Semmi sem akart pontosan passzolni. Pötyke másnaposan pislogott, mikor leültették egyik székre, Sipos tanárúr meg nem értett az egészből semmit. Őt az utcáról hozták be.

            – No, uraim, most választhatnak! – nézett a nyomozó a két megszeppent emberre. – A nyomravezető ötszázezret kap, az elkövető húsz évet. Melyiket vállalják? Osztozhatnak is! – emelte meg a hangját.

            – Már megbosszulta Robby úr, mit akar még tőlem? – méltatlankodott a tanár.

            – Nem a lányomról van most szó, hanem a sógoráról, aki tegnap egy kés által elhalálozott.

            – Ilyen elmúlást érdemelt, bár jobb lett volna, ha már a bába kezében agyon csapja az istennyila.

            – No-no!

            – Hé, főnök ott a sapkája az asztalon – mondta halkan a tanár felé fordulva Pötyke.

            – A magáé? – kapta fel a fejét a nyomozó.

            – Csak olyan. Az enyémet tegnap elsodorta a szél valamerre.

            – Oké, azt mond, amit akar, nem faggatom én. A DNS-teszt majd kimutatja kié is.

            – Uram, valami nem stimmel – szólt be a nyitott ajtón egy fehérköpenyes ember.

            – Mi az? – kérdezte Robby nyomozó, és kiment, hogy emezek ne hallják a beszélgetést.

            – Azt mondja a boncmester, hogy egy húszcentis késsel ölték meg az áldozatot.

            – Akkor mi van?

            – A sárga kés csak tizenhat centis.

            – Ó, hogy az a!

            Nem ez volt az utolsó furcsaság, amire döbbenten kifakadt a nyomozó, mert pár nap múlva a DNS-teszt is különös eredményt hozott. Nem egy ember hajszálai voltak a sapkában, hanem kettőé. Bár a nyomozás több szálon is folyt, újra hármasban ültek a vallatóban. A nyomozó, a tanár és Pötyke.

            – Akkor most teszem fel a kérdést. Az öné ez a sapka tanárúr?

            – Persze hogy az övé! – vágta rá Pötyke. Talán élete legelhamarkodottabb kijelentése volt, mert még hozzá is tette. – Láttam, amikor vitte a szél.

            Nem volt nehéz zavarba hozni a lángésznek egyáltalán nem mondható tettest, néhány kihallgatás után mindent bevallott. Még azt is elmondta, hogy a Picassokép, amit Danival elloptak a kiállításról, ott fekszik a heverőn, két pléd közé rejtve. Nem tudta, hogy azt a rendőrök megtalálták, és már át is adták a restaurátoroknak

            Fél év múlva a tárgyaláson ott volt a kisváros apraja-nagyja. Léna is jött ment a folyosón, a tárgyalóban is méltósággal ülte végig az ítélethirdetést, gyászát csak a fekete táskájával fejezte ki. Robby nyomozó majd elájult, amikor meglátta lányát a sokadalomban, ahogy a tanárral nevetgél. Két éve lesz lassan, hogy nem látta. Az emberek közt furakodva tört utat magának, hogy végre magához ölelhesse a tékozló lányt. 

            – Te, ez a sál pont olyan, mint ami ennél a tanárnál volt a székkarjára dobva, amikor nála jártam – csodálkozott rá a lány nyakába lógó ruhadarabra.

            – Ez volt az apukám. – nevetett zavartan az édes gyermeke.

            – Hogy mondod?

            – Komolyan, ez volt. Tudod… A múlt héten házasodtunk össze. Tudod, hogy akkor töltöttem be a tizennyolcat.

            – Ó hogy az a! – tört ki a nyomozóból. – Akkor te fújtál le ott…

            – Jól van már apukám! – nevetett a lány, és egy puszit nyomott apja arcára.

            Pötykén melegség futott át, amikor a rendőrök közt bilincsben lépkedett és meglátta Lénát. Az özvegy kihasználta a pillanatot, amikor egyik rendőr hátrafordult, és halkan odasúgta – Kösz.

            Azok a szemek, az a mosoly, ahogy mondta! Pötykének ez lett élete legszebb napja. Mit számít már az a tizenöt év, ami most rá vár.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.