Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Viruljon, mi lesz

Kovács Károly

Viruljon, mi lesz

 

Tétova szavakban ömlik az emlék,

kétes rendbe öltöz’, kecses a káosz.

Nevet, integet, kérdőjelet lenget,

ripacs szerep csak… ennyi, amit rám oszt.

 

Búpercemben nyúltam kényes mélységbe,

vagy szerepem volt ennyire gyermeteg?

Vesszen ez a köd, új színekért égek,

hol lüktet a lét, mint édes fergeteg.

 

A fények kellenek, mint egykor ott fent,

hol a felhőpaplant alattam láttam,

amint zsongott a vágy, gerjedt a lélek,

s az ég kegyéből angyalokkal háltam.

 

A hangok, miken ámulva utaztam,

s úszott sorsom azon a szimfónián.

Tomboló színekké bújta vágyaim,

az ötödik, vagy kilencedik talán?

 

Nem veszhet e sors felejtés árkába,

hisz vágyban úszott minden pillanata.

El innen dőre köd, viruljon, mi lesz,

legyen még annál is szebb, mint valaha.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.